A polip kilencedik karja – könyvkritika

A polip kilencedik karja – könyvkritika

Család, kapcsolatok ( -mint elsődleges élelmek)

Számomra nagyon fontos a környezetvédelem.

2 kisfiú anyukájaként azt szeretném, ha ők egy tiszta, biztonságos világban nőhetnének fel.

Amikor megkaptam az értesítést, hogy ez a könyv megjelenik, alig vártam! Annyira, hogy 2 hónappal a megjelenés előtt bementem a könyvesboltba megvenni. Furcsán is néztek rám 😊😊😊

A könyv egy lehetséges ökokatasztrófa bekövetkeztéről szól, melyet sikerül egy szövetséggel megakadályozni.

Mielőtt azt hinnénk, hogy ez egy teljesen fiktív történet, ez a katasztrófa a globális klímaváltozás, ami napjainkban is igen jelentős hatással van az életünkre. Ha nem sikerül megállítanunk, az szinte beláthatatlan következményekkel bír.)

A gyerekek mellett akkor tudok olvasni, ha épp van 10 percem rá. Ez a könyv erre nem feltétlenül megfelelő. Sok új szereplővel néha már azt sem tudtam ki-kicsoda. A végére persze összeállt, de biztosan könnyebb lett volna, ha néhány nap alatt tudom elolvasni.

Picit nem ezt vártam a könyvtől… Mindenképp szükség volt már egy ilyen regényre, hátha néhány ember végre megérti, a Földünkre vigyázni kell. De azt sajnálom, hogy a megoldás itt is egy súlyos katonai konfliktussal való fenyegetés.

Nem, nem tudom, hogyan lehetett volna ezt máshogy elsimítani, ezért nem is írok könyvet. De engem elszomorít, hogy az egész világon az erőszak a megoldás mindenre.

Összességében egy percig sem bántam meg, hogy elolvastam, van benne érték!

De nem ez lesz a kedvenc könyvem, amit néha-néha jól esik elolvasni.

Az továbbra is Robert Merle: Az állati elmék című könyv.

Ui.: Tudom, kicsi láncszem vagyok, mindannyian azok vagyunk. De ha megpróbálnánk kevesebb szemetet termelni, azt az utcán nem szétdobálni, nem tonnaszámra inni a palackos vizet, vagy babánkat mosható pelenkába pelusozni, akkor már nagyon sokat tettünk a környezetünkért.

Minden nap lehet többet tenni. Nem elkérni a pohártartót a Mekiben vagy magunkkal vinni a zöldségeshez a vászon tasakokat, ….

Igenis, minden cselekedet számít! Egyszerűen nem húzhatjuk meg a vállunkat, hogy más se gyűjt szelektíven, vagy más is eldobható pelust használ.

Tegyünk együtt a környezetünkért, tegyünk a közös jövőnkért!

Rita

2021.11.25.

Család

Család

Család, kapcsolatok ( -mint elsődleges élelmek)

Ezt a bejegyzést nagyon fontosnak tartottam elkészíteni, de egy kicsit talán más lesz.

Itt most minimális „igazi” tudás lesz, de remélem, hogy annál több lesz benne és mögötte az ember….

Az „elsődleges élelmek”-hez funkcionális nézőpontból minden hozzájárul, ami lelki úton táplál bennünket.

Ide tartoznak – a teljesség igénye nélkül – a család, a szeretet, a kapcsolatok-szociális háló, de a munka és a pénzügyek is.

A jelenlegi világ a rohanásról szól. Minden napunk reggeltől-estig programokkal van tele. Természetesen mindenki tudja, hogy ez nem ideális, de jelenleg ez akkor is így működik.

Mégis, emellett arra bíztatlak, hogy találd meg azt, ami feltölti az energia raktáraidat. Hogy most egy erdei sétára gondolsz, könyv olvasásra vagy egy finom vacsora elkészítésére, az teljesen mindegy.

Mikor voltál utoljára igazán, önfeledten boldog?

Ha nem szállsz ki a mókuskerékből kiesel onnan. Vagy ami még rosszabb, kilök az élet.

Számomra itt következik a család témája.

Hogy hol töltöd a legtöbb idődet a munkahelyed után? Természetesen OTTHON, a CSALÁDoddal.

Teremtsd meg azt a légkört otthon, amibe szeretsz haza menni. Támogassátok és töltsétek egymást. Figyeljetek egymásra, beszélgessetek, hallgassátok meg a másik gondolatait.

Ne csak a fáradt, nyűgös éneteket vigyétek haza.

Szeressetek és hagyjátok, hogy szeressenek.

Igen ezek kicsit közhelyesek, tudom. De én szeretném hinni, hogy a világ egy boldogabb hely lehet, ha az emberek elfogadóbbak és kedvesebbek egymáshoz. Ha pedig ez már a családon belül sem megy, akkor merre tovább?

Egy pillanatra pedig még kanyarodjunk vissza az elsődleges élelmekhez. Érdemes róluk egy listát írni. Néha ránézni és felfrissíteni.

Érdemes tudni, hogy minél szélesebb Nálad ez a lista, annál sikeresebben fogsz tudni részt venni a saját egészség- és önfejlesztésedben.

Ui.: a mi családunkban is vannak nehézségek, problémák. Nem mindig értünk egyet és különbözőképpen gondolkodunk sok dologról.

De szeretjük és támogatjuk egymást!

Mindig számíthatunk a másikra, mindig van valaki, aki segít. Együtt éljük át az életünk fontosabb pillanatait.

Apropó! Az Öcséméknél ma érkezett meg az utánpótlás. Üdv nálunk KicsiLány!

Szeretlek CSALÁD!!!

Rita

2021.11.19.

Glutén

Glutén

A Glutén

A 4 fő gyulladáskeltő alapanyag egyike a glutén (a továbbiak: tej, ipari magolajok és a cukor). Ez egy természetes fehérje, mely gabonafélékben fordul elő. A legismertebb a „búzaglutén” (pl.: fehérliszt). Ebből következik, hogy az összes olyan termék is tartalmazza a glutént, amik ezekből a gabonákból készültek (pl.: kenyér, pékáru, sütemények, kekszek…..).

Miért káros?

A szervezetbe jutva beindítja a zonulin termelődését, ami a vékonybél sejtfalát megnyitja.

A vékonybél 1 sejtsor vastagságú, a szervezet egyik leggyorsabban regenerálódó területe.

Azonban a glutén fogyasztásával járó zonulin termelődés minden embernél – az egészségeseknél is – 6 órára megnyitja a vékonybél sejtfalát.

Ez azt jelenti, hogy ha reggel-délben-este is glutént fogyasztunk (pl.: reggel: pékáru, ebédre tészta, vacsorára pedig kenyér), akkor szinte egész nap nyitva van a vékonybél sejtfala.

Ha ez valakinél krónikussá válik, az a LYBSZ, azaz lyukas bél szindróma.

Nyitott sejtfal esetén a vérbe emésztetlenül tudnak bejutni a makrotápanyagok. Ezeket az immunrendszerünk idegen anyagként érzékeli, és folyamatosan védekezik ellenük.

Ha valakinek kialakult LYBSZ-a van, akkor folyamatosan kerülnek a vérbe emésztetlen anyagok, mellyel folyamatosan harcol az immunrendszer. Egy idő után a szervezetünk már annyira elfárad, hogy a saját fehérjéket is idegenként ismeri fel és azokat is támadja. Ezek az autoimmun betegségek. Ilyen például a Hashimoto (krónikus pajzsmirigygyulladás) is.

Csupán a cöliákiások érzékenyek a gluténre?

Nem, a glutén (-zonulin) mindenkinek nyitja a sejtfalát.

Minden szervezete reagál erre az anyagra. Sőt, ha telítettük szervezetünket, akkor az idő előre haladtával egyre erősebb reakcióink lehetnek rá.

Ezek a reakciók egyénenként eltérhetnek. A leggyakoribbak az emésztési panaszok, de bőrproblémákat, hormonproblémákat és akár kognitív zavarokat is okozhatnak. Ezek a tünetek bármely életkorban jelentkezhetnek.

Minden tünetben egy közös vonás van: ha abbahagyod a glutén fogyasztását, eltűnnek.

Mégis, miért használjuk, ha ennyire egészségtelen?

Tápértéke jelentéktelen, viszont kedvező tulajdonságokat biztosít a termékeknek.

Megköti a vizet, rugalmassá, nyújthatóvá, formázhatóvá teszi a különböző anyagokat („ragasztóanyag). Csak az élelmiszereknél alkalmazzák? Nem! Sajnos kedvező tulajdonságai miatt ma már számos iparág alkalmazza. Érdemes tudni róla, hogy  igen sok kozmetikumba is bekerül. A bőrön keresztül is felszívódik, így is kifejti hatását a vékonybelünre.

Ui.: nálam egyenlőre semmilyen (érzékelhető) probléma nem merült fel gluténtartalmú élelmiszerek fogyasztása után. De amikor megtanultam, hogy 6 órára mindenképp kinyitja a vékonybelem sejtfalát, akkor megdöbbentem.

Ezt én nem szeretném!

Azóta minimális glutént fogyasztok, inkább olyan „ünnepi” jelleggel.

Ha pedig mindenképpen becsábít a cukrászda, akkor igyekszem a paleo sütik között válogatni.

Ma a cukrászda nyert….de gluténmentes brownie-t ettem….szóval döntetlen 😊

Biztos jobb választás lett volna arra sem menni, de hát a Kisfiamnak szülinapi tortát kellett rendelnem…..

Mindig van eggyel jobb választás!

2021.11.17.

Rita